Repesve várta, hogy kirepülhessen az életbe, és már a társulat tagjaként térhessen vissza az operettbe, ahol stúdiósként kóstolt bele a szakmába. Amikor találkozunk, pocsék időt fogtunk ki, engem nyomaszt, őt még ez sem. Ragyog. Van is rá oka, az idei évadban szünet nélkül próbált, és játszott. Musicaleket a Budapesti Operett Színház Raktárszínházban, operettet a nagyszínpadon. Ott sem akármit: dögös démont a Bál a Savoyban című produkcióban. – Nehéz lenne engem elképzelni Lizácskának a Marica grófnőben – ezen jót nevetünk –, mivel nem vagyok az a kimondott szubrett. Az alt hangomhoz is inkább a musical áll közel, jóllehet imádom az operettet. Szerencsére a rendező, Eszenyi Enikő merészen eltért a tradícióktól, és az eredetinél dögösebb csajt keresett Daisy Parker szerepére. Így esett rám a választása.

– A közönségnek tetszik az előadás?

– A idősebbek nyilván mást vártak, a fiataloknak nagyon tetszik. Az előadások végén néha úgy érezzük magunkat, akár egy rockkoncerten. Őrjöngve, sikítozva, állva tapsolnak. Kialakult a rajongók tábora, ők képesek húszszor-harmincszor is megnézni egy-egy előadást. Kitűnik ez abból is, hogy azonnal reagálnak, ha becsúszik egy baki, vagy kicsit másként csinálunk valamit. Az interneten is olvashatunk olyan hozzászólásokat, hogy "Láttátok tegnap a Daisyt? Másként jött be a színpadra!”

– Ezt nevezik sikernek!

– Mindannyiunknak kijut belőle. Lassan már nemcsak darabokra jönnek a fiatalok, hanem egy-egy szereplő kedvéért is. Olykor még "ölnek” is a jegyekért, mert előre nem lehet tudni, hogy mikor melyik szereposztásban megy a darab. Lázasan cserélgetik egymás között a belépőket, mert mindenkinek más a kedvence, és mindig van néhány, akit mániákusan imádnak. Újabban már a tinik is inkább idejárnak szórakozni, mint a diszkóba. Nekünk is jó érzés, hogy mégiscsak három éve végeztünk, és máris ennyien ismernek bennünket.


– Jó helyre kerültetek. Az operettre, mint műfajra is ráfért egy kis fiatalítás, ennélfogva a fiataloknak sem kellett hosszasan kivárni a nagy feladatokat. Nem tudom, milyen szerepekről álmodtál. Kíváncsi lennék, mi az, ami még nem teljesült?

– Nagyon sok kicsi szerepálmom volt, és lekopogom, az élet mindegyiket hozta elém sorra. A főiskolás vizsgámon Aldonza voltam a La Mancha lovagjában, a West Side Story szinte végigkíséri az életemet, a mai napig. Sok olyan vágyam volt, mint a Sweet Charity, a Kabaré, A muzsika hangjai, a Mozart, és el sem merem hinni, hogy mind beteljesült. Még a próza is. A Pesti Színházban sokszor megnéztem A dühöngő ifjúságot, Eszenyi Enikővel, Kaszás Attilával. Imádtam, része volt az életemnek. És az első év után ezzel vizsgáztam a főiskolán. Most pedig Almási Éva rendezte meg a darabot a Tháliában, és rám gondolt. Azt hittem, hogy álmodom. Abszolút prózai szerep, minden színésznő álma.